A mátrai tájegység 8 kilométere kicsit falsnak érződött. Főleg, hogy rendezői, hivatalos 8 km kicsit túlbecsült adatnak látszott, saját méréseink szerint. Szóval kellett egy Mátra. A Kékes 10x valamelyik résztávja lett volna még reális teljesíthető alternatíva, meg a Mátrai Mikulás, de ezek más fontosabbakkal ütköznek.

Féltem a túrától több okból is. Egyrészt a Mátrában szinte semmi helyismeretem nincs (OKT Mátraháza–Mátraverebély két éve, az említett gyerektáv, egy húsz és egy huszonvalahány évvel ezelőtti nyaralás kirándulásainak halvány emléke, és semmi több). Másrészt a Mátra nagyon szép tud lenni, az álmélkodás-nézelődés faktor pedig lassít, éppen úgy, mint az útkeresés, bizonytalankodás. Harmadrészt Orbán Imre igazán sportemberhez méltó túrákat tud összerakni, ha nekibátorodik (a fura kacskaringós track már jelezte, ez nem lesz sétagalopp).

Az október második felét pihenésre és edzésre szántam, szóval gondoltam, egy MSTSZ […]C[…] kategóriás túra éppen a pihenés vagy az edzés kategória.

Tévedtem, ez a kihívás volt. Mint a Sisa Pista 25 tavaly, ami szintén csak egy egyszerű rövidtáv, nem is nagy szintekkel: de azok a szintek rendesen össze vannak rakva.

A túra

Az első kör még rendben volt. A Mátraháza–Mátrafüred szakaszon lefelé elég járható volt az út, csak M. gyógyuló karja tartott fel, meg a fényképezgetés, mert az őszi Mátra csodaszép látványt nyújt. Egy gyors hambuger-beszerzésre is volt idő, mert szokás szerint nem reggeliztem.

Innen továbbra is az álmélkodás lassított leginkább, bár a patakvölgy utáni emelkedő a kék▲-on már kezdte megmutatni, fogunk még lihegni. Itt már csatakosra áztam az izzadtságtól a hűvös, őszi időben.

Az első kör tetején még volt idő egy facebookos poénra, meg egy OKT-s pecsétre (ha legközelebb hivatalosan bejárom, ne lassítson a pecsételgetés), meg egy kávéra.

A második kör eleje nagyon szép, és nehéz, a majdnem szintben haladó és lefelé tartó is. Onnan kezdett következni a nehéz szakasz, M. nagyon óvatos volt (nem kellene a gyógyulóban lévő karját újratörnie), de a felázott talaj, az avar alatt rejtőző kövek miatt amúgy sem lehetett komoly sebességgel haladni.

A Rákóczi turistaút szintben haladt nagyrészt, de be volt nőve és sáros volt. És itt egy le- és visszatévedés is lassított. Utána a Méhészkert után jött az emelkedő bemelegítő része, de már kezdtünk komolyan fáradni. Én mindenképp, de a többiek sem futkároztak ott.

Gabi-halála környékén már kezdtünk mi is meghalni, de onnan még nem volt olyan vészes. A Kőtenger (ha jól emlékszem a hely nevére) után már erősen vánszorogni volt csupán erőnk, bár M. annyira nem szereti az esti-éjszakai erdőt, hogy itt már megtáltosodott. Orbán Imre is érdeklődött telefonon, hogy merre késünk. A másik irányba bejárt kék szakaszon megkaptam a jutalomfalat fehérjeszeletem (ha valamikor van esélye beépülni, akkor az most lesz – gondoltam).

Majd utolsó méterek, becsekkolás a célba, kis haverkodás Imrével. Persze a kiírt szintidő nincs meg, de remélem, legközelebb könnyebben megy majd.

Legalább, ha már lekéstük a buszt, van idő sörre Mátraházán, gyorskajára-sörre Gyöngyösön.

Végkövetkeztetésként

Ha a túra rendszeresen megrendezésre kerül továbbra is, a maximális távja elérendő célom lesz. De jövőre elég, ha a 2x szintidőn belül meg lesz. Társaság miatt az 1x-re is hajlandó lennék, mert nagyon szép túra. Ha nagyon jó formában leszek, a 3x-ba is belevágok jövőre – de ez nagyon esetleg. A Mátrabérc rendes távja jövőre még úgyszintén elérhetetlen álom marad.