A bevétel jótékony célokat szolgál, szóval a kicsit gagyi, matricás érem, és a lejáróban lévő szavatosságú magnézium-shot (az ajándékcsomag így is nagyon barátságos) így teljesen érthető és elfogadható. De ezeket előtte nem is tudtam.
A teljesítés ötlete onnan jött, hogy két negyvenes után a pihenős hétvégére is kellett valami könnyedebb, a Pilis Szent Keresztje jött volna, de a Mészköves Maratonon megláttam a hosszú táv QR kódját, M. pedig átküldte az információk kedvcsináló részét, és egész egyszerűen sajnáltam volna kihagyni.
Életem első (de remélem nem utolsó), hivatalosan terepfutásnak elismert teljesítése. Valójában többet sétáltam, mint futottam, szóval inkább csak olyan belefutással időnyerős teljesítménytúraként sikerült abszolválnom, a maximális terv, a 6 km/h átlagsebesség nem is jött össze (5,948 km/h lett átlag), de a közép-terv, a négy órán belüli teljesítés igen (3 óra 52 perc 22 másodperc):, szóval nagyon büszke vagyok magamra.
Pedig a tracket látva, az itinert olvasva majdnem meggondoltam magam. Az eleje jól futható (de ott még a bemelegítés fázisban szoktam lenni), de már az első EP-ig is van egy enyhébb és egy komolyabb emelkedő. Aztán jön egy pihenős és enyhe emelkedős szakasz, újabb erős emelkedő (ha nem ezer éve jártam volna be az utat, talán nem is merek belevágni), pihenés újabb (nem is gyenge) emelkedő (erős ereszkedés), onnan szint és enyhébb-erősebb ereszkedések, és már célban is vagyunk… legrosszabb esetben túrázó szintidővel, gondoltam, néha menet közben is.
Nem is mertem senkit hívni, egyedül O. jutott eszembe, hogy talán, de végül a magányos teljesítés mellett döntöttem.
Szubjektív és vázlatos beszámoló
Öt óra alvás és négy bányászreggeli (kávé és cigaretta) után, 6:45 felé startolok. Sokáig a sárga sáv. A városi szakasz eleje időnyerős, sík, még egy futópálya is útba esik. Ráveszem magam a kocogásra.
A Tél utcán fel már nem, bemelegítő szakasz, be kell osztani az erőm.
A földúton majd a szobor utáni bozótos szakaszon részben futva, részben sétálva haladok. Két letévedés és két sikeres bejárás (Pilisi Vándorlás, Pilis 50) után meglepően simán átjutok itt. A kilátás gyönyörű, de nem térek ki a Delelő-dombra, és nem fotózok (a reggeli felhős szürkéskék nagyon szép, de a gyenge kínaival fotózva fényképen nem lenne látványos).
Onnan fel, itt örülök az erős sétatempónak, és azon gondolkodom, nagyjából harminc éve hol lehetett a cigánytelep (a térkép is így jelölte), ahol egyszer keresztülmentünk.
A jelzésváltásnál kicsit bizonytalankodom. Az Oszoly-csúcson lövök néhány képet. Egy kevésbé szerencsés helyre született ismerősöm mondta, hogy az álma az Oszoly-csúcs. Nekem is, stabil 6 km/h átlagsebességgel Pomáztól vagy Csillaghegyről (a Pozsonyi csata emléktúrán).
Innen meglepően simán van meg a lefelé vezető út (rövid jelzetlen szakasz van benne), bele is futok, lefelé könnyű.
A sík szakaszon is futnék, de egy önsétáltató kutya megijeszt, inkább nagy ívben kerülöm, egy másikkal megijesztjük egymást, de csak kis ívben kerüljük. A gyönyörű agár már a gazdájával van, pórázon, de megijed tőlem.
Röviden aszfalt, de ott csak sétálok, pihenek.
A volt turistaháztól fel, előbb enyhén: itt még néha sikerül futásra-kocogásra váltani. Aztán a Gyopár-forrás után hamarosan megérkezik a feketeleves. A zöld háromszögön a Kis- majd a Nagy-Csikóvárra fel. A kettő között lejtmenetben egy rövidke futás. Aztán rendes futás lefelé, mert rengeteg időt vesztettem, és vár még a Bölcső-hegy. Ha valamelyik Facebookos ismerősöm ezt az részt is bírja futótempóban (6 km/h átlaggal), és trackkel igazolja, vendégem egy Fuller's-re (könnyen ígérek: Dani úgy látszik törölt, O. nem iszik sört, a többi ismerősöm meg szinte biztosan képtelen rá).
Előtte persze sima az út, de a tájékozódás lassít. A Bölcső-hegy lábánál rá is tévedek egy kispistaútra, de a lelkiismeretem visszaterel a nyomvonalra.
Onnan fel a csúcsra, idén és életemben másodjára, bele is szaladok valami építkezésbe: a segítőkész munkások leokézzák, hogy egy újabb kilátó, és még az áthelyezett kódokat is segítenek megtalálni. Viszont a csúcsfotó, amit ígértem magamnak, elmarad.
A Bükkös Körön még nem tűnt futhatónak a lefelé vezető út, de sok időt pazaroltam el, nagyrészt kénytelen vagyok lefutni.
A Lajos-forrásnál kétszer is rossz irányba indulok, mire meglelem a végre kényelmes és nyugis sárgát. Erőt gyűjtök nagyrészt, nem kocogok, már a Bükkös körön is bizonytalankodtam errefelé.
Utána végre az első „hivatalos” Vasas-szakadék érintésem, bár a kisördög rámutat a fejemben, hogy mennyi időt spórolhatnék, ha a sárga sávon csalnék. Nem is nézelődöm viszont, éppen csak tempós séta, a zöld sáv szelíd emelkedője előtt (itt már kifogyott az erőm, nem tudok futólépésre kapcsolni, méterekre sem).
A Czibulka János Kőhegyi Menedékház idei harmadik „hivatalos” érintésén hamar túlteszem magam, kódolvasás, aztán tovább: Kocogós-sétálós tempóban.
A Petőfi-pihenőnél próba-kódolvasás (már megvan, mondja a honlap), egy-két gyors fotó (egy talán használható), aztán tovább.
Lefelé a zöld sávon nagyrészt rendesebb sebességgel futok, aztán néha még futó sebességre gyorsítok, de nem akarom ingerelni a városi kutyákat (amúgy elég nyugisak, pedig még csak huszonketten szaladgáltak errefelé, a szervezőkön kívül, nem volt idejük megszokni a futóbolondokat).
Becsekkolok. Telefonálok, megvárom az érmet: büszkén hordja majd a Jameson Caskmates IPA edition, ameddig át nem rakom másra: gyorsan párolog megbontás után. Az ajándékcsomagot is átveszem: meglepően hasznos egyébként.
Összegzés
A jótékonysági jelleg mindenkinek ajánlom, aki képes 23 kilométert menni. Minden gyakorlott teljesítménytúrázó bátran vágjon neki, a futószintidő könnyedén meglesz. Az egyetlen hibája – bár remélem, ez módosul, ha a tavalyi éremkiküldés lezárul, hogy a Túrafüggőben nem számolható el teljesítésként.
