Ha jól emlékszem már tavaly óta szemezek ezzel a túrával. Mivel szerettem volna márciusra egy edző-jellegű komoly (a Marathon) mellé egy látnivalókban gazdag, rendes távos, és kijárási tilalom-kompatibilis túrát, jó választásnak tűnt. Mellesleg a Pilis – Budai-hegység Instant Kupa egyik túrája, ha sok hétköznapi szabadnapom lesz, ha soká lesz kijárási tilalom (de nem teljes háziőrizet, mint Angliában), és nem lesznek teljesítménytúrák, valamint utólagos regisztrációt elfogad O. I. szinte biztos, hogy meg fogom csinálni.

Szóval ez az a túra, ahol csak annyi volt a feladat, hogy végigjárjuk és csak annyit álmélkodjunk, hogy este hat körülre beérjünk Csillaghegyre, a célba.

O-nak a vonat olcsóbb, M. szeret vonatozni, szóval egy plusz másfél kilométeres sétával melegítettünk a túrára, Esztergom-Kertváros vasútállomástól. Mellékesen késve sikerült indulni, a reggeli vonatok sokat késtek, és éppen csak átszállni volt időm a vonatra. Emiatt a rajt melletti kajavásárlás is feltartott: kellemes kis településmentes túra, ahol a rajtot és a célt leszámítva nem megy be lakott területekre.

Végül 8:19-kor sikerült elrajtolni, és a városi szakasz autóközlekedésre optimalizált jellege is feltartott minket. Innen haladhattunk volna akár rendes sebességgel is, de M. sokat hagyott ki, a Kis-Strázsa-hegyre fel erősen lelassult. A bizonytalankodás, és a csodás környék látványa, nézelődés fotózás is feltartott (azzal együtt, hogy a képeim nagyon rosszak lettek).

A Kis-Stázsa-hegytől föl- és le hullámvasutazunk, meglehetősen kanyargós nyomvonalon, sok útváltással, nem jelzett utakon. Mellesleg a táj újra és újra fényképezésre ingerel, évek óta nem jártam a környéken, ezeket az utakat pedig soha sem jártam be. A kétágú-hegy a második ellenőrző pont, itt valami szánalmas, 3,6 körüli átlagot dob ki a GeoGo, jóval a kijárási tilalom utáni érkezést ígérve.

Szerencsére innen a zöld sávon gyorsulni tudunk, jelzésváltás csak a Hrebenyhez (Fekete-kő) kitérő zöld háromszög, majd a Pilis-tetőre vezető zöld háromszög. Itt legfeljebb egy-egy tavaszi erdei virág tart fel minket – O. otthon van a témában velem szemben, jó ha néha egy-egy lágyszárú nevét is megjegyzem –, a pirosló hunyor nevét már évek óta elfelejtettem, az odvas keltikét meg nem is biztos, hogy legközelebb felismerném (már ha nem valami más keltike a virág, ebben O. sem biztos).

Pilistetőn a Boldog Özséb-kilátóra felmegyünk, magamtól hanyagolni szoktam az ilyen időrabló tényezőket, de túl csábító a szép tiszta idő.

A Grófi-út (Pilis szerpentin) újra fényképezésre, videózásra ingerel, bár a lejtmenet miatt nem vesztünk sok időt.

A szerpentin utáni zöld sáv szakaszt már sokszor bejártam (legutóbb részben a Ziribár nevű túrán), de most kedves régi ismerősnek érzem, nem unalmas, kötelező szakasznak (a Pilisi Trappon már lehet, hogy az lesz, de azt a névre szóló kitűzőig mindenképpen csinálni szeretném).

A Ziribárra vezető váltás is viszonylag gyorsan megvan, kisebb tévelygésekkel csupán, szinte le sem lassulunk, a Ziribár oldalában vezető ösvényt találjuk csak meg nehezebben, mint múltkor. Végre van kilátás is, tényleg csodás: meglepő módon nem rettenek meg a Kevélyek tömbjétől, bár tudom keresztül kell még mászni.

Innen bár hasonló, de kicsit eltérő a nyomvonal a Ziribár túrához képest, a barlangoknál nem a kék Ω, hanem egy nem jelzett út köt át a kékhez, és a Kevély-nyeregre is egy nem jelzett úton, és a Kis-kevélyen át vezet.

Az erős emelkedőn M. jelentősnek tűnően lemarad, de aztán a Kis-Kevély melletti kilátópontnál és a Kevély-nyeregnél várakozva kiderül a kommunikációs baki, hogy már jelentősen lehagyott minket a piros sávon.

Előbb sietünk, majd lefelé kocogunk is kicsit a nyomában. Emiatt alig fordítunk elég figyelmet a mindig csodás kilátásokra.

Végül a Kevélyek után Csillaghegy szélén a lófarmoknál (de még a piros+ kitérője előtt) utolérjük.

Innen újra sétatempó, a Pozsonyi csata emléktúra és a Keddi kutyagoló nyomvonalán, csak fordított irányban.

A Róka-hegyi kőbányán még este is csodás a kilátás a városra, bár jó volna neki több időt szentelni, már szorít a kijárási tilalom.

Végül a majdnem unalmas piros sáv a Csillaghegy HÉV-megállóig. Ezt az unalmasságot megelőlegeztem félig, remélem a Határjáráson (idén remélem lesz teljes táv), a Keddi Kutyagolón (remélem idén újrázni tudok belőle), a Kinizsin vagy legalább  instant Kinizsin (ha neki merek vágni) és esetleg a Pozsonyi-csata emléktúra újrajárása során végleg unalmas lesz.

A túra önmagában is gyönyörű, pont kellően nehézséget és kihívást is tartogat (harmadjára talán edző-túrának is alkalmas lesz). És a GeoGo bronz ezzel megvan.

Képek talán, elég gyengék lettek.