Az volt a kérdés: mi is legyen 7-re, ha megkaptam a szabadságot, de másnap dolgoznom kell? A Bükk messze van, és még nem szerettem bele (M. szerint amint eljutok oda az OKT-n, ez megtörténik). A Pilist és a Budai-hegységet mostanában sokat jártam, az nem annyira fontos. Tehát Bakony, idén még nem volt ott kilométerem.

Bakony, az én Bakonyom

Az országos Kék Túrát járva természetesen az Öreg-Bakonyba szerettem bele. Egész pontosan a változatos erdőkbe és változatos domborzati viszonyokba. Bakonybél és Zirc környékére egyszer még visszajutottam a 2019-es Bakonyi Barangoláson (Ösvénytaposó Baráti Társaság), és ha a járvány csillapul, remélem visszajutok még (sok teljesítménytúrát szerveznek arra, az egyik remélem összejön belőle jövőre). A Cartographiás Országos Kéktúra turistakalauzban olvastam, hogy milyen változatos és sokszínű tájegység ez, de a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE 2019-es Bakonyi Karácsonyáig erről nem győződtem meg a saját szememmel.

Akkor a Keleti-Bakony részben erdős, részben kopáros dombocskáit is megszerettem. Lekopároztam: pedig bizonyára sziklagyep vagy valamilyen más gyepes növényi társulás ez, mindenesetre idővel utána olvasok, ha lesz rá időm és energiám.

Előrebocsátom, eddig úgy tűnik, minél többet látok a Bakonyból, annál jobban szeretem.

Feheruuaru rea meneh uasutu rea

A kijárási tilalom vagy korlátozás miatt a távolabbi Öreg-Bakony kizárva, ráadásul az volt a rövidebb túra, és ha messze megyek, lehetőleg lássak sokat (remélem még találkozunk a VBTSE-vel).

Mellesleg Székesfehérvárból a túráig két dolgot láttam: a buszállomást és a vasútállomást. Előbbit legalább háromszori érintéssel is legfeljebb negyven percre, az utóbbin meg bőrig ázva dideregtem legalább két órát, szóval nem voltam nyitott az ismerkedésre.

A húsz perc alatt megjárható budapesti vasútállomásról indul egy hajnali járat, éppen a szabad kijárási idő elején, szóval azt célozom meg.

Úgy látszik a fehérvári vasútállomáson mindig nyomorultan kell éreznem magam: vagy a csapolt Rizmajer búza nem volt elég friss (talán mégsem olyan savanykás, mint az egykor volt Borsodi búza), talán a másnap elleni gyros. Mindenesetre a kényelmesre szabott reggeli készülődésből a bélrendszerem teljes kiürítése lett, nagyrészt menetirány szerint, egy kis részben retúr. Majd a vonaton is folytatódott az előbbi.

Székesfehérvár a rajtig és utána

Amikor leszédelegek a vonatról, és elindulok a starthely felé, a Szovjet katonai temetőnél megingok, hogy kellene erről egy rendes fényképsorozat (mondjuk kellene hozzá egy rendes fényképezőgép is). Meg ott a Prohászka Ottokár emléktemplom, azt is lehetne kicsinyt fotózgatni. Meg persze a Sóstói Tanösvény is ott van, azt is meg kellene nézni, akkor nem jöttem hiába, és ilyen rossz formában hagyni egy negyvenes – állapotomhoz viszonyítva – komoly túrát. Ellenben egy székesfehérvári városnézés remek alkalom a találkozásra a legkedvesebb munkatársammal, ha még szóba áll velem, a túra meg most van, szóval lássuk, bírom-e.

Innen a rajtig már szerencsére kevesebb volt a maradásra csábító látnivaló, evésre, sörre gondolni sem tudtam, kávézni sem mertem, nincs ami visszatartson. Bevallom, két nagyváros között általában kevesebb különbséget látok, mint egy börzsönyi és egy mátrai bükkös között, szóval eljutottam a panelház aljában lévő kocsmához (bár Budapesten nem sok ilyen maradt), és becsekkolok a rajtban. Nem túl barátságosak a szervezők, vagy inkább én nem vagyok az, és ők remek empátiával tükrözik a hangulatom.

Innen két profit követek, de ők valami egyéb úton járnak, szóval ez egy kis kitérő, de legalább találok egy toitoit a temetőben. A térképen izgalmas halastavak fel sem tűnnek, egy ipari területen csatangolok keresztül, valami kerékpárúton, és várom mikor hagyom már el a várost.

Persze a város menti növendék erdő, bozót, (talán nádas is ha emlékeim nem csalnak) nem csúnya, találkozok egy barátságos kétéves kiskutyával, átszelem a vasúti síneket, de itt még azon gondolkodom, ha nem is lesz szép a túra, de legalább könnyű a terep.

Moha

Az első ellenőrzőpont, ha itt szálltam volna ki, nem lett volna nagy élmény a túra. A szovjet katonai síremlék például az ellenőrzőpont után van, egyéb látnivaló? A templom, ha jól emlékszem, egész szép, de a wikipedia nem is tud róla nevezetességként.

Tovább a pusztán és szántók között, kökény, meg kellene kóstolni, de nem merem, a hasmenés miatt. Bivalyok és bölények egy tanyán, vagy valami hivatalos intézményben.

Iszkaszentgyörgyön…

…szép a Grófi Sírkápolna, a mellette lévő temető, talán a kastély és a kastélykert is érdekes, de maradok a turistaúton (itt már a piros jelzésre váltotunk).

Innen kezdődik végre némi erdő (szép tölgyes, ha jól emlékszem), egy kellemes enyhén talajba mélyülő út, a piramita nevű dombocskára fel, itt újabb látnivalóként a Kőasztal és végül a kilátó (felmászok, de nem hagy bennem mély nyomot a kilátás).

Utána Csórig semmi izgalom, sem szép erdők, sem különösebb látnivalók, ráadásul a túl szorosra fűzött új bakancs ekkorra erősen gyilkolja a lábujjaimat.

Csór

A leülős, pihenős kávészünet, a bakancsfűző lazítása csodákat művel. Áldom a kitartásom, hogy nem adtam fel itt a túrát.

A kilátó-hegyről („hegy” 183 m magas összesen) tényleg csodás a kilátás, a pontőr valami katonai kiképzési feladatokkal megtűzdelt túrát ajánl (bár előre sejtem, hogy nem leszek elég jó állapotban, hogy megcsináljam), a kopár dombocskák fölfelé szokatlanul megizzasztanak, viszont cserébe mesés kilátást adnak. A Meredélyfő simán gyönyörű, és itt a szenvedésem miatt jól esik az újabb frissítőpont.

Egy gyönyörű szurdok, szép erdők, rétek, majd a Baglyas-hegy kódos ellenőrzőpontja csodás kilátással, KDP-s pecséttel (újabb inspiráció, hogy a Közép-Dunántúli Pirost egyszer végigjárjam). Valamelyik túratárs mondja is, hogy azért vannak szép helyek a piroson is, de bizonyára helyi, vagy gyakran jár ide, budapestiként itt már egészen gyönyörű, egyedi és izgalmas tájnak látom ezt a részt.

Bár még van néhány erdőfolt, de innen már főleg gyepes dombocskák, végig szép kilátással, majd utolsó frissítőpont az Inotai-víztározó mellett (a hatalmas pontyokat próbálom fotózni, talán látszik belőlük valami).

Várpalota

A várpalotai szakaszon végigszenvedem magam, megállapítom, hogy ha lenne időm, és nem volnék ilyen lepukkant, meg kellene nézni ezt a várost is alaposabban.

A célban rájövök, hogy nem is rossz a szintidőm, 4,5 vagy 4,6 km/h átlag. Itt már a szervezők is nagyon kedvesek.

Komolyan frissíteni, de még sörözni sem maradok, „rohanok” a buszhoz, illetve még út közben találkozom a gombászcsajjal, akitől végre újra megtudom a fura, egyszer talán ehető, de másodjára biztosan mérgező gomba nevét (begöngyölt szélű cölöpgomba). Az ALI a kékenen mutatta a gombát valakinek, akkor váltottunk vele néhány szót.

Utólag

Örömmel látom, hogy lassan csökkenek a fehér foltok, innen nyugatra már a tavalyi Bakonyi Karácsony Öskü kezdő és végponttal, északra az OKT-s kék: Bakonykúti és Tés. Ez is olyan túra, amiből újrázni kellene 2021-ben, de vagy sikerül, vagy sem. Meg persze csak gyűlnek és gyűlnek a szép helyek, ahová vissza kell menni, de vagy sikerül, vagy nem. Ennek a túrának legalább kétharmada ilyen. A kitérőutakról nem is beszélve, hogy a fehér foltok ne pusztán fehér csíkokká alakuljanak, hanem tényleg megszűnjenek.