A 2020-as távnövelési projekt eléggé felemásra sikerült. Az utolsó októberi ötvenes után nem éreztem késztetést az egyéb jellegű „kötelezettségek” (társaságibb túrák, gyerektúrák, GeoGo ezüst letúrázása, Budapest Kupa, PMTT, TTMR lepapírozása, befizetése) mellé beiktatni egy-egy komolyabb önmagában is megterhelő túrát. Az utolsó negyvenesem is a Fehér - Vár - Palota volt november elején.
Meg közben jött a járvány miatti kijárási tilalom, meg az ezt követő káosz, egy-egy „egyéni túra”-ként hirdetett teljesítménytúra, amiről írni sem kellene, éppen a szervezők védelme érdekében. A Fagyos az út a másik hídig 20-ról még a címet sem rögzítettem, bár csak véletlenül. Több szempontból ezek nagyon fontosak most, de a személyes fejlődésemhez alig biztosítanak lehetőséget. Szóval ez utóbbira is rá kellene gyúrnom úgy, hogy a kijárási tilalom nem szűnik vagy enyhül, ami komoly nehézség. Ezért is mondtam magamnak, hogy a tegnapi alaptávos társasági és élvezeti túra után kell egy negyvenes még januárra, ha nem is érzem késznek rá magam.
Végül a II. Rákóczi Ferenc emléktúra mellett döntöttem, ami nem igényelt szervezést, éppen csak négy óra alvás után kirángattam magam az ágyból, el a rajtig, aztán ráböktem az indításra.
Szerencsére az este leesett hó sokkal szebbé tette a túrát, igaz sok helyen kellett szűzhavat taposni, de nem volt vastag a hóréteg, tehát viszonylag könnyű volt.
A túra, unalmas leírás
Az Árpád-kilátóig még részben sötétben mentem fel, aztán át a kékre, a fenyőgyöngyéig és tovább. A forduló meglepett, mert a rövidebb távokban benne lévő kitérő nincs benne, ennek örültem, bevallom. Örültem, hogy az egyenes és viszonylag lankás emelkedőn egyenesen felmászhattam a Hármashatár-hegyre a Guckler Károly-kilátóig. Jobb esetben ez könnyed séta lett volna, most még ez is rendesen megdolgoztatott. Meg sem kíséreltem kilátni, csekkolás után egyenesen mentem tovább.
Le és fel a Virágos-nyeregig. Itt elgondolkodtam, mennyire leszek becsületes, de úgy döntöttem, nem megyek a zöldre házőrző kutyákat hergelni a Gercse szélén, bevallom néha komolyan tartok tőle, ha valamelyik kiszabadulna, mennyire úsznám meg ép bőrrel. Inkább rácsaltam egy picit a távra kéken. Aztán vissza a hivatalos zöldre, itt már a tavalyi sokszoros bejárás kezdett unalomba taszítani.
Vár, Alsó-Jegenye-völgy (ez legalább szép, meg a letaposott hó miatt nehéz), átkelés az aszfalton, benzinkút, Középső-Jegenye-völgy: ezt már tényleg komolyan unom. Innen szerencsére sárga, rég jártam be, de fáradok, és kezdek fejben szétesni. Nagykovácsi, kávé az automatából, tejjel, cukorral, nem hoztam rendes kaját, csak édességet, meg fehérjeszeleteket.
A piroson a szokásos út, fejben már nagyon nem vagyok rendben, de szerencsére a számtalan bejárás miatt ez nem okoz nehézséget. Piros+, Remeteszőlős. Itt kispistázáson gondolkodom, mert a kék körútból is túl sokat kaptam mostanában (Ott a Pont! babatáv, Szilveszteri BIT 5 – alternatív útvonal). De meggyőzőm magam, és így éppen csak véletlenül tévesztve térek le róla, belerakva egy csekélyke plusz távot: tévcselekvéses önbüntetés, mondja freudista énem.
Utána unalmas városi szakasz a kéken, Nagyrét. A Nyéki-hegy és a Vadaskerti-hegy még megdolgoztat. Előre félek a piros körsétától, a macis játszótértől és a zöld körsétától. Itt már kezdek átázni, mégis fel kellett volna venni a ponchót. Aztán célegyenes. Az utolsó unalmas szakaszon végül egész könnyen jutottam át, még az átlagsebességet is sikerült visszatornáznom 4,6 km/h-ra, ami meglep.
Következtetés
Menni fog ez rendesen, csak többet kellene aludni, kevesebbet inni, meg jó lenne eltávolodni a ritkábban járt környékekre, ami még belefér a kijárási tilalomba (inspirálóbb helyekre). Ezért tényleg kell majd a jelvény, de ma már nem volt lelkierőm ezzel foglalkozni.