A Pilisi Vándorlást még tavaly kezdtem, anyámmal, mert az OKT-ba már nem mert belevágni, a teljesítménytúrák szintidejét pedig már nem bírja. Meg persze egy kitűző vagy jelvény beszerzése jó ürügy végigjárni a kedves, ismerős tájakat, ahol hobbitúrázó időszakomban annyit jártam. Sajnos a Pilisi Parkerdő által rárakott extra költségek miatt, teljesítménytúrázóként keveset fogok erre járni, de amit megrendeznek az extra költségek ellenére, azon igyekszem részt venni. És persze GeoGo-s instantok, meg a Piliscsabai Természetjáró Egyesület által kiírt pecsétgyűjtők is vannak (bár bevallom, szeretem a plecsniket, és erre ezek kevéssé alkalmasak – nem önálló kiírású instant túrákként vagy pecsétgyűjtőként nem elszámolhatók sehová sem).

A tavalyi rendszeres bejárásba anyám kicsit belefáradt (ahogy én fáradok bele évente az OKT-ba), ezév elején amikor meg nem volt hétvégi szabadnapom, elég sok részt bejártam egyedül (akkor még nem szereztem be okosmobilt instanthoz), de az utolsó negyven kilométer kimarad.

Az utolsó rész a 6. szakasz Pilismarót és a Két-bükkfa-nyereg közötti résztávját jártam be saját magam számára és az 5. szakasz Két-bükkfa-nyereg–Dobogókő szakaszt anyám miatt, valamint a záró sör vagy esetleg kaja okán.

6. szakasz résztáv (Pilismarót–Pilisszentlélek)

Azt írtam keresztül kasul bejártam már a Pilisi-Visegrádi-hegységet, de bevallom ez a szakasz teljesen újnak hatott, vagy nem jártam erre, vagy olyan régen, hogy teljesen elfeledtem. Nem tudom, melyik igaz, mindenesetre Pilismaróton szomorúan konstatálom, hogy nincs meg a túraindító kávé. Azt is szomorúan látom, hogy a tervezett bánya elleni demonstráción nem vettem részt. Ne hordjátok el a hegyeimet! És ne vágjátok ki az erdőimet.

Az út eleje sokáig aszfalt a piroson, és sokáig az marad, éppen csak a tavacskák szakaszán térünk le a hivatalos turistaútról, hogy megnézzük a szép – mesterséges – tavakat. A forrás-jelzés kitérőjét kihagyjuk, részemről nem is erőltetem, mert nem szeretek letérni a hivatalosan kijelölt útvonalról, bár ezen esetben több szempontból is indokolt lenne (földút, látnivaló is ott van, nem az erdészeti aszfaltúton). Itt csak egy túrázó vagy kiránduló párral találkozunk, elég érdekes, hogy Balaton környéke meg hemzseg tőlük.

A piros hol erdészeti, hol földutakon halad, az igazat megvallva az újszerűsége jelenti a fő élményt. A földutas részen sok már a felfelé haladás, bár nem ezért terveztem így, edzés-szintentartás szempontjából jobb ezt a szakaszt így bejárni. A Hirsch-orom és az Hirsch-obeliszk előtt még egy utolsó erős emelkedő, majd örülhetünk a szép kilátásnak, meg egy szlovák-magyar túrázó alkalmi társaságának, aki rendes túratávot jár be.

Innen főleg lefelé és szintben haladunk, az út menti szederbokrokat dézsmálva, egészen Pilisszentlélekig.

Itt barátkozom egy kicsit a kerítés mögötti serdülőkorú bakkecskével, és beazonosítjuk, hogy a pecséthely, a Klastrom Söröző, most már Teca kocsmájaként üzemel. Sajnos nem a Svejkben van pecsét (ha ott is van, inkább oda térnénk be szívesen), ez a kocsma már telve van az autós turizmus mindenféle tagjaival. Bent van hely, árnyék, és nagyon finom a tejhabos dupla kávé, a sörválaszték amúgy nem olyan rossz (bár csak magyar nagyüzemi akad), de még ráérünk inni az út végén. Kifelé menet a faluból (ha hivatalosak szeretnénk lenne, Esztergom város külterületéről) még megnézem, hogy a kerítés nélkül láncra kötött elég agresszív kutya megvan még, vagy legalábbis hasonlóképp viselkedő utódja akadt. Nem bízom a láncokban, ez a legfőbb ok, hogy magántúráimon, ha észak felé haladok, mindig kikerülöm a zöldön Pilisszentléleket.

5. szakasz résztáv (Pilisszentlélek–Dobogókő)

Innen jön az az út, amit egyszerűbb leírni az út szerint, mint jelzések alapján, a piros sáv / piros + / zöld jelzés ellenére csak egyszerűen csak délnek majd, kelet-délkeletnek és dél-keletnek tartunk egy jól követhető úton, az egykori Shaolin-falu mellett egy aszfaltutat keresztezve. A Shaolin-falu a HuMap szerint most Pro Silva bemutató Terület.

Nem tudom, az otthonosság-érzése miatt ez az útszakasz már szinte semmiféle érzelmi reakciót nem vált ki belőlem, egyedül az az emlék jut eszembe, amikor – talán tavalyelőtt – egy enyhe tél utáni tavaszelőn először és utoljára fotóztam itt havat.

A Két-bükkfa-nyereg és Dobogókó közötti úton egy esős kirándulás-túra emlékképét próbáljuk összerakni, sikertelenül. Év elején még hó volt itt. Itt már tele van az út mindenféle felkészültségű kirándulókkal és hobbitúrázókkal, profikat nem látok.

Dobogókőn a menedékház étterme tele, nem fogadják csak az OTP-s SZÉPkártyát, szóval átnézünk a barátságosabb büfébe. Később kiderül, ha hétvégén jöttünk volna, lenne még egy étterem, ahol elverhetnénk a hiába halmozódott pénzösszegeket a kártyáról. Így mindenesetre marad a hamburger, a házinak mondott korrekt gyümölcspálinka, a megbízható Pilsner Urquel. A büfé mellett a madárállomány opportunista része is mutogatja magát (gondolom jól teleehetik magukat a turisták szemetéből), két csuszkát még be is tudok azonosítani faj szerint (bár télen a Rám-szakadék előtt egy fajtársuk sokkal kevésbé volt félős).

Összefoglalásképpen

Akárhányszor járok a Pilis és Visegrádi-hegységen, mindig rádöbbenek, hogy Magyarország egyik legszebb, és turisztikai szempontból legpraktikusabb tájegységén járok. Ahogy arra is rádöbbenek, amikor ilyesféle kijelentéseket teszek, hogy elfogult vagyok, és nem tudom ezeket az utakat objektíven szemlélni. Remélem, legalább a Pilisi trappra és a Turista Kékszalag valamelyik pilisi résztávjára el tudok jutni. Ahogyan remélem, hogy jövőre a Pilis 50 és a TK teljes távját is meg tudom majd célozni, és a Kevélyeket sem csak GeoGo-val tudom majd bejárni. Kiderül.