A 2020. október 6-i Keddi Kutyagoló piszkozat verziója megvan, de nem tettem közzé. A Pilis 50-nel (október 10.) és a Cimbora 50-nel (október 17.) még adós vagyok. Leginkább magamnak, úgysem olvassa senki.

Ezt gyorsan összedobom, mert a túrák és túrácskák csak jönnek, de írni valahogy még mindig lusta vagyok.

Szabad hétvégém volt, éjszakás műszak után. A Mecsekig vagy Kőszegi-hegységig utazni nem volt kedvem, maradhatott volna a Sarokkő nappali, de a Libanoni Cédrus nem került bele a kötelezően ismétlendőkbe, és némi alvásra is vágytam. Ha a Szépjuhászné százas kupára vagy a Cimbora kupára benevezek, úgysem lesz apelláta, kötelező lesz. Vagy a Sarokkő éjszakai, de a gondolattól is felállt a hátamon a szőr, hogy két héten belül háromszor járjam be a Szépjuhászné és Nagykovácsi közötti piros sáv bármilyen részét, ha nem kupához kell.

Városi séta tehát, legalább a fejlámpa nagyrészt pihen, meg egy újabb túraszervezővel, vagy túraszervezéssel is találkozom. Az itinert elbújt a hátizsák alján valahol, egyelőre, remélem meglesz, addig emlékezetből írok.

Szerencsére az itiner elég laza, nem bünteti a kispistázást, vagy pontosabban nem fenyeget büntetéssel. Megnyugtat, hogy csak az ellenőrző pontok érintését várja el, nem baj, ha tévelygek.

Az eleje Duna-part (a GeoGós Szigetelőről ismerős), Árpád híd a szigetig. A Zenélő kútnál bizonytalankodom a szép szőkített túratárs útba igazít: a franc tudta, hogy a Zenélő kút nem az, ami zenél, hanem a másik. Innen nagyrészt érzésből keresztültrappolok a Margit-szigeten, elkerülve az idén már bejárt utakat (bár a Kolostorrom széle a GeoGós Szent Margittal majdnem azonosra sikerül, azt hiszem), meg az itineren ajánlott gyalogösvényt. Budai rakpart, Batthyány tér, utána még korrekt úton haladok.

A Halász-bástyára érzésből megyek fel, onnan bizonytalankodom, aztán a Logodi utca végén jövök rá, hogy talán egy kanyar bele volt tervezve, amit kihagytam.

Innen FKF Zrt. utcáján megyek le itiner szerint (amikor nagyon nagy trében voltam anyagilag, ide jártam havat lapátolni). A parkot kikerülöm, onnan zöld sáv, de a Tabánban letérek róla némiképp. Vissza a zöld sávra, de elbizonytalanodom az útvonalban. A Filozófusok Kertjénél végre egy régebbi emlék kúszik elő, itt kódorogtunk félrészegen érettségi vagy szalagavató után 1999-ben. Most nézem a neten, hogy akkor még nem volt itt a szoborcsoport, csak a domborműféle. Annak már nem nézek utána, hogy ez is hamis emlék-e, hátha az se volt meg még.

Az itiner követését itt feladom beleszédülök, fejlámpával megyek a sötét szerpentinen fel a Citadelláig. Menet közben rájövök, hogy egy másik csaj emléke is kötődik a helyhez, nem csak az exnejem.

Onnan le, nagyrészt érzésből egy kis plusz kanyarral le a Szabadság hídig. Át a hídon, és le a parton.

Az utolsó EP után be a kocsmába. Egy pohár sör a nevezési díjban van, a feles szőlőpálinka nem. A korsó sem. Szinte nem ettem, kellemesen beszédülök tőle. A túraszervezés rejtelmeiről tudok meg bővebbet, meg sok egyébről, elvégre Magyarországon bármibe kezd bele az ember, hamar tucatjával akadnak az ismerősök, majdnem ismerősök, és ismerősök ismerősei, akit mindenki ismer.

Az átlagsebességem jó, 5 km/h felett, a mozgási még jobb, de valahogy nekem tizenhatra jött ki a húsz – örültem volna egy térképvázlatnak, nem csak szöveges itinernek.

Ha ráérek, és nem lesz fontosabb, újrázok a túrából 2021 elején; remélem lesz Piros 85, és remélem elég edzett is leszek hozzá; a Kitörés emléktúráról majd máskor, messze vezető kérdés.